FitDent

◠ ‿◠ Mosolyának szolgálatában ◠ ‿◠

Szájápolási tippek

Ne kímélje fogkeféjét!

  • napi legalább két alkalommal 2-3 percig tisztítsa fogait, lehetőség szerint elektromos fogkefével
  • ha fogorvosa javasolja, feltétlen használjon fogselymet, fogköztisztító kefét
  • félévente, illetve panasz esetén azonnal keresse fel fogorvosát
  • étkezés után, ha nem tud fogat mosni, használjon cukormentes rágógumit

Így jó eséllyel számíthat egy életen át tartó saját fogazatra, egy egészséges mosolyra!
A szájápolás technikája:

A fogmosás megfelelő időtartama 4-6 perc, ettől talán csak a rendszeressége – naponta 2-szer – fontosabb. Nem mindegy azonban az sem, hogyan mozgatja a fogkefét. Egy megfelelő fogmosási technika rövid ismertetője következik!
Mindegyik technikára érvényes, hogy a fogkefét lazán tartsa, inkább csak masszírozza a fogakat, ne dörzsölje, sikálja!

A külső felszín:
Körkörös tisztítás: A fogak külső felszínén alkalmazható eljárás. Fontos, hogy ne csak a fogakat, hanem az ínyt is masszírozza a fogkefével, így az ínyszélről is biztosan el tudja tüntetni a lepedéket.
A belső felszín:
Sepregető mozgás: A fogak belső felszínének tisztítási módja.
Kivitelezése: A fogkefét az őrlőfogak területén helyezze az ínyszélre, innen indítsa a sepregető mozgást a fog rágófelszíne felé. Függőleges tisztítással a metszőfogak és a szemfogak (elülső 6 fog) belső felszínét mossa. A fogkefe mozgási iránya ekkor az ínytől a rágóélig tart.

A rágófelszín:
Körkörös vagy sikáló mozgással tisztítsa az őrlőfogak rágófelszínét, de ne feledje nem az erő számít. Ne nyomja rá fogaira túl erősen a fogkefét.

Szabad fogfelszínek:
Ne feledkezzen meg az utolsó fog szabad (foggal már nem érintkező) felszínéről sem, sőt ha foghiánya van a hiány melletti két szomszédos felszín is szabad fogfelszínnek minősül, ezeket is tisztítani kell. Ahogyan eléri, körbe kell mosni ezen felszíneket is.

A fogselyem használatáról
A fogselyem a fogközök tisztítására alkalmazható eszköz. A fogselymezést elegendő naponta egyszer, fogmosás előtt elvégezni.
A drogériákban és a patikákban tudja beszerezni, 25 vagy 50 méter található a dobozban.
Kivitelezése:
A megfelelő hosszúságú darab kb. 40 cm, ezzel kényelmesen dolgozhat (a dobozt kinyitva egy fém fül segítségével tudja letépni a megfelelő hosszúságú selymet).
Tekerje fel a két mutatóujjára úgy, hogy szabadon csak 5cm legyen,
majd vigye be a fogközbe a selymet, egészen a fogak közötti ínypapilla alá.
Ha ez sikerült, akkor feszítse rá a foga felszínére és húzza felfelé, ki a fogközből. Ezt a technikát kell alkalmazni minden fogközben, vigyázva, hogy a papillát ne sértse meg.

A kezdeti nehézségek ne álljanak a kedve útjába, próbája meg másnap is, s meglátja napról-napra gyorsabb és ügyesebb lesz!

A fogakról

Milyen a fog szerkezete…?

A fog keményszövetei közül legismertebb a fog koronai részét kívülről borító fogzománc. Ez az acélnál is keményebb, kopásálló réteg biztosítja a fogak védelmét a külső behatások (hő, kémiai és mechanikai ingerek) ellen. A gyökérfelszínt kívülről az ún. gyökércement borítja, amit normális esetben a csontos fogágy és az ínyszél vesz körbe. Ez már korántsem olyan ellenálló, mint a zománc, ezzel magyarázható, hogy a szabaddá vált gyökérfelszín érzékeny mindenféle ingerre. A zománc és a gyökércement alatt helyezkedik el a fog struktúrájának legnagyobb részét kitevő dentin. A dentin veszi körül a fogbélüreget, ahol a fog ér –és idegképletei találhatóak. A gyökér (vagy többgyökerű fog esetén a gyökerek) felszínéről sok ezer apró, rövid szalag (periodontális ligamentum) vezet a csontos fogágy gyökérhártyája felé, rugalmasan függesztve fel a fogat.

 

Az emberi fogazat jellegzetességei

Az ember váltófogazatú. Ez azt jelenti, hogy előbb tejfogazat, majd a fogváltással a maradó fogazat lesz a jellemző. A tejfogazat 20 fogból áll: alul és felül 4-4 metsző, 2-2 szemfog és 4-4 őrlőfog. A maradó fogazat általában 32 fogból áll: alul és felül 4-4 metsző, 2-2 szemfog, 4-4 kisőrlő, 6-6 nagyőrlő fog.
Egyedi számbeli eltérések előfordulnak, leggyakoribb, hogy az utolsó őrlőfog –bölcsességfog, vagy 8-as fog- hiányzik (sokszor már csírája sem fejlődik, vagy csak az áttörési hajlama késleltetett), de szabályként mondható, hogy a fogcsoportok utolsó tagjai tűnnek el.

Érdekes tény, hogy a törzsfejlődés során a fogak száma ilyen módon csökken, mégsem tudja követni a fogszám-csökkenés az arckoponya és a fogívek csökkenési tendenciáját. Ezért egyre gyakrabban találkozunk torlódott fogazattal, amit a modern fogszabályozás tud gyógyítani. Jellemző még az emberi fogazatra az ollóharapás, ami azt jelenti, hogy normálisan a felső metsző és szemfogak az alsók elé zárnak.

 

Étrend:

Főétkezések között, amit fogmosás követ, lehetőleg ne egyen cukros, ragacsos ételeket.
Az almaevés nem helyettesíti a fogmosást, ráadásul komoly fogszuvasodást okozó hatása van, hiszen egyaránt tartalmaz savat és cukrot, ami együtt alkalmazva nagyon veszélyes.

Sokaknál még tartja magát az a régi, ám helytelen elmélet, mely az almát ajánlja mint fogtisztítási eljárást. Ez azonban csak az almába harapáskor jelentkező mechanikai tisztító hatást vette figyelembe, míg a szájüregben zajló biokémiai reakciókat és azok hosszú távú károsító hatásait figyelmen kívül hagyta.

Az almánál is károsabb a fogakra -a kutatások szerint- a banán.
Ennek oka, hogy a banánban lévő -fogra tapadó, nehezen eltávolítható- összetevők filmszerű rétegében sokszorosára szaporodnak a fogszuvasodást előidéző kórokozók.

 

Rendszeres fogorvosi ellenőrzés:

Az otthoni alapos szájápolás azért fontos, mert ezzel fentartja a két fogorvosi ellenőrzés és kezelés közötti időszakban azt a szájhigiénét, amely segít megelőzni a fogszuvasodást, a fogkő kialakulását és az ínybetegségeket.

A rendelőnkben elvégzett fogkő eltávolítás és szájhigiénés kezelés megteremti a lehetőségét annak, hogy a félévenkénti ellenőrzések között is -az egyéni szájápolás segítségével- szépek és egészségesek maradhassanak fogai.

Hogyan készül…?

Hogyan készül a porcelánkorona?

A köznapi szóhasználatban porcelánkorona speciális összetétele miatt valójában inkább kerámiát jelent.

Készítése a fogorvosi rendelőben a fog előkészítésével kezdődik, majd a fogról vett lenyomat alapján a fogtechnikus a laboratóriumban elkészített mintára készíti el a koronát, vagy hidat. A kerámialeplezés előtt legtöbbször egy vékony (0,4 mm) fémalap készül, melyre 1100 °C-on rétegenként égetik rá a leplezést. Érdemes belegondolni, hogy ennek a fémalapnak alakváltozás nélkül kell elviselnie a többszöri magas hőfokra hevítést.

Az első kerámiaréteg takarja el a fém színét, a következő adja az alapszínt, utána a zománc rétege, majd a fényes végső réteg. Az első fogaknál egyedül a kerámiával tudjuk elérni a fogak élének enyhe áttetszőségét (transzparencia), ami a saját fogak egyik jellegzetessége. Ez a rétegezési eljárás továbbá lehetővé teszi, hogy a fogakat egyedileg, az egyéni adottságokat figyelembe véve készítsük el, ezzel lehetővé téve a saját fogakhoz hasonló természetes hatást.

A fémalap nélkül készülő koronát fémmentes kerámiakoronának nevezzük.

 

Hogyan készül a fényre kötő tömés?

A fogszuvasodás okozta üreg kitisztítása után a zománcot előkezeljük, azért, hogy a mikroérdesített felületre rátett speciális ragasztó minél nagyobb felületen tudja rögzíteni a tömést. Ezután a tömőanyagot szín és áttetszőség alapján rétegezzük a fogra. Ezeket a rétegeket egyenként megvilágítjuk a fotopolimerizációs lámpával, mely (440 nm hullámhosszúságú) fényének hatására a tömőanyagban lévő adalék (fotoiniciátor) véghez viszi a tömőanyag molekulái között a hosszanti és keresztkötéseket (fotopolimerizáció).
Ezzel a módszerrel képesek vagyunk a fog színét és formáját természethűen helyreállítani.

A fogkő kialakulása

A fogkő a nyálban található ásványi anyagok foglepedékbe való lerakódásával jön létre.
Ez a fogak felszínén egy kemény, otthon el nem távolítható réteget képez.
Felmérések szerint a lakosság 83%-ának fogkövei vannak.
Sokan úgy gondolják, hogy a fogkő ártalmatlan, pedig gyakran visszafordíthatatlan károkat okoz a fogak tartószerkezetében (íny, fogágy, fogmedercsont).

 

Hol képződik leggyakrabban?

Jellemzően a nagy nyálmirigyek kivezetőcsövei környékén alakul ki a legkönnyebben.
Ilyen helyek az alsó első fogak belső felülete, ahová a nyelv alatti nyálmirigyek kivezető csövei nyílnak, és a felső hátsó fogak külső oldala, ahová a fültőmirigy kivezetőcsövei nyílnak.

 

Miért veszélyes, mit okozhat a fogkő?

A fogkő –azon kívül, hogy csúnya- még veszélyes a fogakra és a fogágyra is.
Ennek oka abban keresendő, hogy a fogkő remek táptalaj a fogínyt megbetegítő baktériumok számára.
Ez gyulladást, fogínyvérzést eredményez, ami az íny következményes visszahúzódását eredményezi, és tasakképződéshez vezet, ezáltal megbetegszik a fogat tartó csontszerkezet, és kilazulhatnak a fogak.

 

Megelőzhető-e a fogkő kialakulása?

Ha meg nem is előzhető, de mindenképpen lassítható a fogkő kialakulása.
Ha a nyálösszetétel ásványi anyagokban gazdag, az a lepedékben le fog rakódni.

Egyet tehetünk, hogy a lepedéket fogmosással naponta legalább kétszer a lehető legalaposabban eltávolítjuk, különös tekintettel a veszélyeztetett helyekre.
Ezen kívül félévente ellenőriztesse fogorvosával, aki ha kell, eltávolítja a fogköveket, ugyanis az arra hajlamosaknál megállítani nem, csak csökkenteni lehet a fogkövek kialakulását.
A rendszeres fogkőeltávolítással évtizedekkel meghosszabbítható a fogak élete.

 

Kezelési lehetőségek

A kialakult fogköveket otthoni módszerekkel már nem lehet eltávolítani, -bármit ígérnek is a reklámok- mivel azok az anyagok, amik oldanák a fogkövet (pl. sósav), súlyosan irritálják a szájnyálkahártyát.
Rendelőben tudjuk eltávolítani a kialakult, foghoz erősen kötődő kemény fogköveket.
A leghatékonyabb, modern eljárás erre a nagyfrekvenciás rezgés elve alapján működő fogkőeltávolító készülék, amit kiegészíthetünk különböző kézi eszközökkel.

Fogszuvasodás

A fogszuvasodás kialakulása

A fogszuvasodás bakteriális bomlás eredménye, melynek lényege a tejsavas erjedés.
A fogon megtapadt lepedékben a szájban megtalálható baktériumok elszaporodnak, és a lepedékben található anyagokat táptalajként felhasználva savat képeznek.
Ez a sav hosszú távon képes a legkeményebb fogszövetet, a fogzománcot is átlyukasztani, ezután pedig akadálytalanul pusztíthatja a puhább belső fogállományt (dentin), ami már közvetlen kapcsolatban van a fogbéllel, ahol a fog ideg és érképletei futnak.

Hol alakul ki leggyakrabban szuvasodás?

Fogszuvasodás leghamarabb azokon a helyeken alakul ki, mely felületek tisztítása nehezített, ezért a lepedék tartósan a fogon maradhat.

Tipikus helyek:
a rágófelszíni barázdák mélye, a fogközök, valamint a fognyak az ínyszélnél.
Ezeken a helyeken a fogaknak nincs öntisztulásuk és tisztítani is nehezebb a fogakat.

Megelőzhető-e a szuvasodás kialakulása?

Igen.
A gondos szájhigiénével és helyes táplálkozási szokások betartásával nagymértékben csökkenthető a fogszuvasodás gyakorisága.

Diagnosztika

A rendszeres fogorvosi ellenőrzések során az esetek nagy részében korán kimutatható a fogszuvasodás egyrészt fizikális és optikai módszerekkel, másrészt röntgendiagnosztikával.

Hogyan működik

Hogyan működik a fogászati fúrógép?

A gyors fordulatszámú (magas hangot adó) fúrógép neve turbina.
Működési elve: nagy nyomású sűrített levegővel meghajtott rotor magas fordulatszámon (3-500 ezer /perc) forgatja a fúrófejet, mely leggyakrabban ipari gyémántból készül. Igen gyors és hatékony eszköz a fogorvos kezében, de nem árt tudni, hogy ilyen fúróteljesítménynél nem szabad mozgatni a fejet!

Hogyan működik a fotopolimerizációs lámpa?

A tömések egyre terjedő típusánál -a készítésekor- egy különleges lámpa kerül elő.
Ez a lámpa egy nagy fényerejű, 440 nanométer hullámhosszúságú kék fényt bocsájt ki. A lámpában keletkező fénynyalábot száloptika segítségével irányítjuk a fogra.
A tömőanyag erre a hullámhosszra aktiválódó adalékot tartalmaz, ami -a ráirányított fény hatására- megindítja a tömés keményedését.
Ezt a fény hatására lejátszódó kémiai folyamatot (szilárdulást) nevezzük fotopolimerizációnak.
A rendelőben alkalmazott fogfehérítésnél szintén ilyen, nagy teljesítményű fényforrást alkalmazunk.

Hogyan működik a sebészi elektomos kés?

A sebészi elektromos kés nagyfrekvenciás elektromos árammal működő készülék, mellyel érzéstelenítésben fájdalmatlan, vértelen kisebb lágyrészműtéteket (íny, nyálkahártya) végzünk.

Sokszor előfordul, hogy a két fog között kezdődő szuvasodás, vagy régi tömés miatt az íny burjánzik, gyulladt, vérzik. Ezekben az esetekben -ha nem akarunk napokat várni az íny gyógyulására- sebészi elektomos késsel végzett ínyplasztikára van szükség, mivel tartós tömést csak vér- és nedvességmentes körülmények között tudunk készíteni.

A vértelen beavatkozást úgy érjük el, hogy a veszélytelen nagyfrekvenciájú áram segítségével a kezelés helyén eltávolítjuk a burjánzó ínyszövetet, záródnak az apró hajszálerek, ideális körülményeket teremtve a gyógyulásra, vérzésmentes ínyszélt a tömések elkészítéséhez.

Hogyan működik a grafikus fogkép nyilvántartás?

A grafikus fogkép nyilvántartás a számítógépben rögzített fog és szájállapotot, az elvégzett és szükséges kezeléseket áttekinthető rajzzal teszi szemléletessé a számítógép képernyőjén.
Az első vizsgálatkor díjmentesen elkészült grafikus fogképet a kezelések alkalmával folyamatosan aktualizáljuk.

Károsítja-e

Károsítja-e a fogkőeltávolítás a fogakat?

Nem, egyrészt azért, mert a nagyfrekvenciás rezgéssel működő műszer nem károsítja a fogzománcot, csak a fogkövet és a felszínre rakódott elszíneződéseket távolítja el.
Másrészt azzal, hogy a rengeteg baktériumot tartalmazó fogkövet eltávolítjuk, megszüntetjük a fogágypusztulást okozó íny-és fogágygyulladás okát.

Károsítja-e a fogékszer a fogakat?

Nem.
A ma elterjedőben lévő, nálunk is alkalmazható fogékszereket olyan speciális rögzítőeljárással tesszük a saját fogak külső felszínére, melyek alkalmasak arra, hogy a fog károsítása nélkül eltávolíthatóak legyenek.

Miért érdemes…

Miért érdemes időben kicseréltetni a töméseket?

A tömések többsége az évek múltával öregszik.
Ez azzal jár, hogy a tömés és az üreg fala elválik egymástól, az így keletkezett résen bekerülő pici ételmaradékok és baktériumok elindítják a tömés alatt a szuvasodást.
Ha időben kicseréljük (amikor a régi tömés még nincs alászuvasodva) a tudottan régi (átlag 7 éves) tömést, akkor a fogállomány fogyása nélkül készíthetünk újat.
A régi tömés eltávolításakor a fúróval csak a tömés anyagát forgácsoljuk és nem csökken a saját fogállomány.
Így elvben bármennyi tömést készíthetünk egy fogba, “az nem fogy el”, a szuvasodás nem közelíti meg a fogbélüreget, és nem veszélyezteti a fogat.

Miért érdemes pótoltatni a hiányzó fogakat?

Egyrészt az ápolt megjelenéshez hozzátartozik, hogy ne legyen hiányzó fogunk, másrészt számos egyéb problémát okozhat a foghiány.
Ezek közül az első a rágóképesség csökkenése, aminek következménye lehet a gyomor és emésztőszervi bántalmak sokasága, ugyanis a táplálék aprítatlan formában megterheli az emésztőtraktust.
A hiányzó fog problémákat okoz a többi fog számára is: túlterheli a többi fogat, a helyére benőhet a szemben lévő fog, amit ezáltal szintén veszélybe sodor, a hiányt határoló fogak bedőlhetnek a hiány helyére, ami a bedőlt fogat veszélyezteti.

Ha fáj a foga…

Ha két fog közé ételdarab szorult…

ha lehet, ne fogpiszkálóval (beletörhet!), hanem fogselyemmel (használata részletesen a szájápolás c. fejezetben) próbálja eltávolítani.
Sokszor fogak között kezdődő szuvasodást jelez ez a tünet, ezért tanácsos ellenőriztetni a fogorvossal.

Ha fog(ak) hidegre, édesre érzékeny(ek)…

A tünet leggyakrabban szuvasodásra utal. Érdemes kizárni ezt a lehetőséget fogorvosi kontrollal és ha szükséges, röntgennel.
Lehetséges ok még a fognyaki érzékenység, melynek legegyszerűbb kezelése az erre ajánlott fogkrémek (Sensodyne, Sensitive) kúraszerű használata.
Ha ez nem elégséges, rendelőnkben speciális védőlakk bevonatot készítünk, mely kb. fél évre oldja meg az érzékenységet. Ahol a fognyaknál üregképződés is van, ott erre alkalmas tömőanyaggal készítünk -színben a fog színéhez alkalmazkodó- fognyaki tömést.

Ha fáj a fog…

Fogfájás esetén mindenképpen forduljunk fogorvoshoz, addig fájdalomcsillapítót érdemes bevenni.
A fájdalomcsillapítót semmiképpen ne szedje tartósan!
Lidocain spray nem javasolt, mivel a fogat nem, csak a felszínt zsibbasztja, és a nyálkahártyát irritálhatja.

Ha a fog kimozdult vagy kiütötték…

Ha egy fog egészben kimozdult, vagy netán ki is esett, meg szoktunk próbálkozni a visszahelyezésével.
A sikeresség szempontjából döntő fontosságú a baleset és a visszahelyezés között eltelt idő, tehát ha ilyen történik, siessünk vele fogorvoshoz, a fogat pedig ne hagyjuk kiszáradni.
Legjobb fiziológiás sóoldatba , vagy egy pohár tejbe helyezni, ha ez nincs a közelben, tartsuk a szánkban, amíg a fogorvoshoz érünk.

Ha az arc duzzadt…

Ha fogorvosi beavatkozás után (pl. foghúzás stb.) alakult ki, külsőleg (az arc felől) hűtse textilbe tekert hideg zacskós tejjel, és konzultáljon fogorvossal az esetleges gyógyszeres kezelésről.
Ha váratlanul alakul ki arcduzzanat, mindenképp igyekezzen fogorvoshoz, addig a leírt módon hűtse.

Foghúzás után…

A húzás helyére tett gézgombócot 30 perc után ki lehet köpni.
Öblögetni, szívogatni nem szabad, másnaptól a sebszéleket és a környező fogakat fogkefével, fogkrémmel tisztítani kell, anélkül, hogy a kialakult véralvadékot eltávolítaná.
Ha a zsibbasztás hatása elmúlt, szükség esetén vegyen be fájdalomcsillapítót. Érdemes kívülről zacskós tejjel hűteni az arcot. Ha erős vérzést észlel, harapjon forró vizes gézgombócra. Ha szükséges tízpercenként ismételje meg.
Ha továbbra is erős vérzést tapasztal, forduljon orvoshoz.

A fog pótlásának lehetőségeiről kérdezze fogorvosát!

Gyökérkezelés miatt nyitott gyökércsatornájú fog…

Ne hagyjuk eltömődni a gyökércsatornát ételmaradékkal, mert alatta a bakteriális bomlás miatt gáz képződik.
Ez a gáz a gyökércsúcson túlnyomja a kórokozókat, ezért kopogtatásra, nyomásra érzékennyé válik a fog, sőt sokszor be is dagadhat.
Teendők: étkezés előtt nedves vattagombóccal betömni a gyökércsatornába vezető nyílást, ezt étkezés után eltávolítani!
Szívogatni, öblögetni szabad.
Nem szabad fogpiszkálóval, vagy más háziszerrel piszkálni, vagy bármit is beledugdosni (pl. szegfűszeget).

Miért érdemes fogorvoshoz járni?

5+1 érv amiért érdemes fogorvoshoz járni:

  • Az időben felismert fog- és fogágy betegségek lehetővé teszik a legkisebb kezeléssel is a fogak megtartását.
  • A fog- és fogágy betegségek, gyulladások komoly szív és emésztőszervi problémákat okozhatnak.
  • A népbetegségnek számító, de jó eséllyel gyógyítható szájüregi rák fél év alatt végezhet az emberrel. A fogorvos a rákszűrést – akár kéretlenül is – elvégzi.
  • A szép bőrhöz, dús hajhoz egészséges fogazat kell.
  • Amennyiben hosszabb időre külföldre utazik, előtte legalább 3 héttel érdemes elmenni egy fogorvosi vizitre mert:
    a külföldi fogászati ellátásokat általában nem tartalmazzák a biztosítások
    ha komoly gond van, akkor az 3 hét alatt általában orvosolható
    a rendelőnkben végzett ellátás színvonala a világ élvonalába tartozik, magyar árakon.
  • +1 Üde száj = biztos fellépés.

 

 

Fogékszer, fogfehérítés

Fogékszerek:

A korábban alkalmazott fogékszereket a fog felszínébe való fúrással süllyesztették be – a ma elterjedőben lévő, nálunk is alkalmazható fogékszereket olyan speciális rögzítőeljárással tesszük a saját fogak külső felszínére, mely alkalmas arra, hogy a fog károsítása nélkül eltávolíthatóak legyenek.

 

Milyen okok miatt színeződnek el a fogak?

Némelyeknél a maradó fogak eleve sötét színűek
Erőteljes színező anyagoktól
Elöregedett tömések miatt
Gyökérkezelés után
Egyes gyógyszerek hatására

Meddig tart a fehérítés hatása?

A fehérítés általában évekig hatásos.
Tartóssága természetesen az egyéntől és az elfogyasztott tápláléktól is függ.
Mit tehetünk az újabb elszíneződés megakadályozásáért?Csökkenthetjük az elszíneződést a kávé, tea, vörösbor illetve más színezőanyag-tartalmú táplálékok és a dohányzás mellőzésével.
Időközönként egy-két napos “emlékeztető” fehérítéssel folyamatosan fenntartható a világos fogszín.

Fehéríthetőek-e a tömések, hidak?

Sajnos nem.
Célszerű a pótlások illetve tömések elkészítésénél figyelembe venni, hogy azokat a fehérítés után kialakult új színhez készítsük.

Milyen okok miatt színeződnek el a fogak?

Némelyeknél a maradó fogak eleve sötét színűek
Erőteljes színező anyagoktól
Elöregedett tömések miatt
Gyökérkezelés után
Egyes gyógyszerek hatására

Meddig tart a fehérítés hatása?

A fehérítés általában évekig hatásos.
Tartóssága természetesen az egyéntől és az elfogyasztott tápláléktól is függ.
Mit tehetünk az újabb elszíneződés megakadályozásáért?Csökkenthetjük az elszíneződést a kávé, tea, vörösbor illetve más színezőanyag-tartalmú táplálékok és a dohányzás mellőzésével.
Időközönként egy-két napos “emlékeztető” fehérítéssel folyamatosan fenntartható a világos fogszín.

Fehéríthetőek-e a tömések, hidak?

Sajnos nem.
Célszerű a pótlások illetve tömések elkészítésénél figyelembe venni, hogy azokat a fehérítés után kialakult új színhez készítsük.

Az oldal sütiket használ a jobb szolgáltatás érdekében. További információ...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás